Nyolcvan éve, 1943. március 28-án halt meg Sergey Rachmaninov zongoravirtuóz, zeneszerzőként az orosz romantikus iskola utolsó nagy alakja, akinek néhány nap múlva lesz születésének 150. évfordulója is.

1873. április 1-jén született a novgorodi kormányzóságban, zeneszerető jómódú családban. Kicsapongó életet élő apja eltékozolta vagyonát, majd családját is elhagyta. Sergey ötéves korától már zongorázni tanult, kilencévesen ösztöndíjasként vették fel a szentpétervári konzervatóriumba, ahol zongoristaként annyira elkápráztatta tanárait, hogy azok elnézték rossz tanulmányi eredményeit. Idővel átiratkozott a moszkvai konzervatóriumba, ahol egy szigorú zongoraművész-zongoratanár vette pártfogásába. Tanára otthonába is befogadta, gondoskodott neveltetéséről, és olyan komponistákkal ismertette össze, mint Pjotr Csajkovszkij és Alekszandr Glazunov.

Rachmaninov tizenkilenc évesen fejezte be zongorista és zeneszerzői tanulmányait, ekkorra már túl volt első zongoraversenyén és első operáján – az Alekót Puskin A cigányok című költeménye alapján alig két hét alatt írta meg.

A köztudatba húszévesen a cisz-moll prelűddel robbant be – ez egyik legismertebb műve, amelyet élete végéig valamennyi fellépésén eljátszott. A legenda szerint a csupán négyperces darab egy rémálom nyomán született, amelyben a művészt élve eltemették: az első három komor hang a szögek koporsóba ütését, az elhalkuló befejezés a levegő elfogyását jelképezi.

A szenvedélyes természetű muzsikus időről időre depresszióba süllyedt magánéleti válságok, illetve műveinek kedvezőtlen fogadtatása miatt. 1897-ben, amikor I. szimfóniája a rosszul betanított zenekar miatt megbukott, pszichiátriai kezelésre szorult, évekig nem tudott egy hangjegyet sem leírni. Következő műve, a 2. zongoraverseny csak 1901-ben született, a darabot orvosának ajánlotta. Egy új szerelem beköszöntével magánélete is rendeződött, a következő évtizedben komponálta műveinek többségét.

Hosszabb időt töltött Olaszországban és Drezdában, a német városban írta II. szimfóniáját, A holtak szigete című szimfonikus költeményét, valamint 3. zongoraversenyét.

Amerikában is bemutatkozott, a turné során nemcsak zongoristaként, hanem dirigensként is ünnepelték, a bostoni filharmonikusok még állandó karmesterüknek is felkérték, de ő nemet mondott. 1910-ben visszatért Oroszországba, itt fejezte be A harangok című kórusszimfóniáját, amelyet Edgar Allan Poe verse ihletett. Vallási zeneművet is írt (Aranyszájú Szent János liturgiája, Esti mise), liturgikus kórusműve a Vesperás.

Az 1917-es forradalom után végleg elhagyta hazáját: Svédországban és Dániában, majd Franciaországban és Svájcban élt, utóbbi helyen írta a Rapszódia egy Paganini-témára című variációsorozatot és a III. szimfóniát. A harmincas évek közepén az Egyesült Államokban telepedett le, itt már viszonylag kevés új darabot írt, inkább zongoraátiratokat készített. Szinte haláláig turnézott, utolsó szólókoncertjét halála előtt egy hónappal adta a Tennessee Egyetemen, ahol a többi közt Chopin művét játszotta. 1943. március 28-án, négy nappal 70. születésnapja előtt halt meg rákbetegségben a kaliforniai Beverly Hillsben. Földi maradványai a New York állambeli Valhalla település Kensico temetőjében nyugszanak.

A múlt század egyik utolsó romantikus komponistája műveinek többségén elsősorban Csajkovszkij, Liszt és Chopin hatása, a hagyományos formákhoz való ragaszkodás érződik.

Közeli barátja volt Szkrjabin, akivel a konzervatóriumi évek idején együtt is lakott, saját művein kívül az ő alkotásait játszotta először hangversenyein. Rachmaninov zongoraversenyeit a hangszerre írt legnehezebb alkotások között emlegetik a technikai követelmények, a bonyolult ritmika miatt, illetve a szólista és a zenekar közti együttműködés nehézsége is komoly kihívás elé állítja az előadót. A legenda szerint 3. zongoraversenyét Horowitz előadásában annyira tökéletesnek találta, hogy ő maga többet nem is adta elő. Zongoristaként elképesztő technikai tudásához szuggesztív előadásmód párosult, számos felvétele maradt fenn, ezek egy részén saját virtuóz műveit adja elő. Keze az átlagosnál sokkal nagyobb volt, Liszthez hasonlóan 12 (más források szerint 13) billentyűt is át tudott fogni. Egy orvosi tanulmány szerint végtagjainak rendkívüli méretét és hajlékonyságát a Marfan-szindróma okozhatta, amelynek jellegzetes tünetei a vékony, pókszerű ujjak.

Bravúros tudást igénylő 2. és 3. zongoraversenye, valamint Rapszódia egy Paganini-témára című műve több filmben felhangzik. A Ragyogj! című, David Helfgott ausztrál zongoristáról szóló életrajzi filmben a főszereplő Rachmaninov-interpretációjával nyűgözi le tanárait. A zongoraművész-karmester Leonard Bernstein 16 évesen, életében először Rachmaninovot látta a nagy virtuózok közül koncerten, s az előadás meghatározó élménye lett. Nagy rajongója volt Kocsis Zoltán zongoraművész is, 2018-ban az első hazai Orosz Zenei Fesztivál középpontjában Rachmaninov művészete állt.

Melódiái a könnyűzenében is visszaköszönnek,

Frank Sinatra két népszerű slágere (Full Moon and Empty Arms és I Think of You), továbbá Celine Dion All by Myself című dala is 2. zongoraversenyének motívumain alapul. A brit Muse együttes énekesének Rachmanyinov a kedvenc komponistája, e vonzalom visszaköszön a zenekar dallamvilágában.

Rachmaninov nevét a többi közt Párizsban konzervatórium őrzi. 2013-ben bekerült a Gramophone brit zenei szaklap által előző évben létrehozott Hírességek Csarnokába.

Nyitókép: Sergey Rachmaninov. Fotó: Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP